A Magyar Chan Wu Szövetség 2015 március 21-én, szombaton szintvizsga felkészítő szemináriumot szervez Kerepesen.
Az edzést a vizsgán is résztvevő vizsgáztató tanárok tartják.
A szemináriumon az 1-es, 2-es és 3-as szint technikai anyaga kerül tisztázásra, ezért a részvétel a tavasszal vizsgázók számára KÖTELEZŐ!
A felkészítő díja 1500 Ft.
Jelentkezés az Egyesületek tanárainál! Határidő: március 18. 12:00 (azaz dél).
“Ha valaki halaszthatatlan teendők miatt nem tud részt venni a felkészítőn, a vizsgára jelentkezés során a megjegyzés részhez írja be, hogy nem tudott részt venni a felkészítőn valamint a távolmaradás indoklását is. Ezt követően ezeknek a jelentkezőknek kitöltünk egy nyilatkozatot (amit 18 év alatt a szülővel is) minden edzővel aláíratunk, hogy a vizsgabizottság eredményét nem vitatják. Ennek a nyilatkozatnak a birtokában és indokolt távolmaradás esetén a vizsgán részt lehet venni.” (forrás: Magyar Chan Wu Szövetség)