A taijiquan a kínai harcművészetek úgynevezett belső (nèijiā) iskolái közé tartozik, amely a külső iskolákkal (wàijiā) ellentétben nem az izom erejére, hanem a belső erő fejlesztésére, és az ezáltal elért eredményekre helyezi a hangsúlyt. Megközelítő magyar fordítása: Nagy Legvégső Ököl.
A taijiquan belső mivolta a technikát is jelenti, de elsősorban a qi-nek mint az univerzum energiájának a felhasználására vonatkozik. Mivel a taijiquan kifinomult, a teljes testet megmozgató és harmóniára vezető mozgások rendszere, jótékony hatással van a testre és lélekre egyaránt, azaz általában véve a fizikai és lelki egészségre. A taijiquan-ban a test és a lélek egészsége az elsődleges cél, azonban mivel a módszer eredendően egy harcművészet, harci eszközként is kezelik, a harcművészeti eredményesség elérése érdekében. A taijiquan tehát hatékony harci, önvédelmi eszközként is megjelenik – s minthogy a taijiquan a teljesség megélésére törekszik, legtöbb iskolája ebbe a körbe tartozik. Alapvetően mégis mindegyik az erős, egészséges életvitelt veszi alapul, amely minden lelki fejlődésnek – és harci képességnek – az alapja. A testi és lelki hatásain túl a taijiquan egy szellemi út, mely a taoista tanítások és a mozgásban végzett meditáció által az ember fejlődését tűzi ki céljául.
Az energiákkal való munkán keresztül a taijiquant lehet gyakorolni harci alkalmazások nélkül, „csupán” az egészségmegőrzés érdekében vagy a lélekre gyakorolt hatásai miatt, de így nem jutunk többre egy egyszerű tornagyakorlat hatásánál. Szintúgy gyakorolható a hagyomány, a mozgásban végzett meditáció és a taoista elméletek (öt elem tana, ji csing stb.) – mint spirituális út – megismerése végett. Azonban mivel a gyakorló a taijiquan gyakorlása révén mindhárom szinten fejlődhet, a testet, a lelket és a szellemet erősítő gyakorlatok elsajátításával a teljesség harmóniájához juthat. A taijiquan nem egy egyedül végzendő tornagyakorlat, hanem a kapcsolatteremtés és az érzékelés kifinomult művészete.
A taijiquan minden életkorban művelhető, nem igényel speciális alkati vagy erőnléti alkalmasságot. Utóbbi azért is fontos, mert egyéb külső harcművészetekhez vagy akár a küzdősportokhoz képest a taijiquant valóban élethosszig lehet gyakorolni. És míg a küzdősportokban egymás legyőzése a cél, a taijiquan gyakorlása során a test, a lélek és a szellem harmóniájának megteremtése és önmagunk fejlesztése a végső cél.
Az elmúlt évszázadok során a taijiquannak öt főbb iskolája alakult ki, melyek nevüket azokról a kínai családokról kapták, ahonnan hagyományosan származtatják őket. A stílust alapvetően az úgynevezett „hosszú ököl iskolák” között tartják számon, s ez elsősorban arra vonatkozik, hogy a formagyakorlat során a gyakorlók a végtagjaikkal széles, hosszú mozdulatokat végeznek, és a harcban a támadónak nem engedik a közelharc távolságát felvenni.
- Csen vagy Chen-stílus (陳氏, Chén shì)
- Jang vagy Yang-stílus (楊氏, Yáng shì)
- Vu vagy Wu–hao-stílus, Wu Yuxiangtól eredeztetve (武氏, Wǔ shì)
- Új Vu vagy Wu-stílus, Wu Quanyuótól és Wu Jianquantól eredeztetve (吳氏, Wú shì)
- Szun vagy Sun-stílus (孫氏, Sūn shì)
Napjainkban széles körben gyakorolják a 24 lépéses és a 42 lépéses egyszerűsített Jang-formát, melyet Zheng Manqing alakított ki a 20. század közepe táján. A 24 lépéses forma elemeit négy mester segítségével 1956-ban rögzítette a Kínai Sportbizottság. Alapnak a 108 lépéses Yang-stílust vették, ebből emelték ki a jellegzetesebb mozdulatokat, az így kapott egyszerűsített forma pedig betekintést enged az ismerkedőknek a taijiquan alapgyakorlataiba. Egyszerűsége folytán a kínai kormány komolyan támogatta elterjesztését és mindennapi gyakorlását, „ártalmatlan” volta révén még az átnevelőtáborok internáltjainak is oktatták. Bemutatása kb. négy-nyolc percet igényel.
A 42 lépéses ún. versenyforma a wushu-versenyek taijiquan-szekciójának keretét adja, lépéseit a Kínai Sportbizottság 1989-ben rögzítette. Ez a forma a Yang-stíluson alapul, de egyes bemutatásaiban a Yang mellett már a Chen-, a Wu- és a Sun-stílusból is merít. A versenyeken a legtöbb esetben a látvány a döntő, az indulók ezért a meghatározott lépések közé sokszor a taijiquanhoz kevésbé illeszkedő akrobatikus elemeket csempésznek, így teszik előadásukat egyedibbé és így gyűjtenek pontokat a zsűritől. Ugyanebből a célból alakítottak ki néhány speciális formát is, ami a hagyományos taijiquan-gyakorlásban nem szerepelt; ilyen pl. a legyező-forma vagy az esernyős-forma. Az úgynevezett „hosszú formát” az egyes iskolák eltérő módon számozzák, Jang Csen-fu iskolájában, a Yang Family Tai Chi Chuan rendszerben például 103 részből áll a formagyakorlat.
(forrás: wikipedia)