Gongfu

MIÉRT GONG-FU A KUNG-FU?

Mit is jelent igazából a szó? Miért így terjedt el nyugaton? Miért látjuk néha g-vel k-helyett?

Talán kezdjük a legelején. A szó jelentése: a hosszú, kitartó munka eredménye, illetve az előre eltervezett munka elvégzése és annak tökélesítése. Kínában rengeteg dologra mondják, hogy gongfu, csak épp az általuk kifejlesztett harcművészeti stílusokra nem használják.

Gongfu lehet egy műalkotás, amin készítője hosszasan dolgozik. Nevezhetnek így egy csodálatos épületet, de egy hosszú évek alatt begyakorolt és tökélesített teaszertartás is ide tartozik.

A harcművészeteket általában (és ide tartozik az általunk kungfu-ként ismert rendszer is) WuShu névvel illetik, aminek szószerinti jelentése: wu-harc, shu-művészet. Nyugaton a Bruce Lee filmek hatására terjedt el a név, amit  ma már Kínában is megértenek. Néhány éve azonban akárhogy is próbálta elmondani az ember egy kínainak mivel is foglalkozik biztos, hogy nem értették meg egymást.

A gong és kung között még ennél is egyszerűbb a különbség. Kínában, mint ismeretes, nem betűkkel, hanem írásjegyekkel írnak. Ezeknek a hangalaki átírása minden országban eltérő volt, ezért a sinológusok kitaláltak egy egységes átírási formát, amit Pinyin-nek neveztek el. A két írásjegy pinyin alakja gong fu, magyarul kimondva kung fu. Mivel így terjedt el hazánkban általában a kungfut használják, de a helyes alak gongfu lenne. Végső soron akár kungfu, akár gongfu, szóközzel, kötőjellel vagy anélkül, mind ugyanazt a harcművész életmódot jelenti.

MILYEN SZÍNŰ VALÓJÁBAN A YIN-YANG JEL?

Yin-Yangnak nevezzük a természet, a környezet, a világ minden jelenségében meglévő ellentétek egységét. Eszerint a világ egységes egész,  és az egész a két ellentét egyenlő arányának a következménye. A Yin-Yang elmélete olyan rendszer, amely a két pólus által alkotott egységen alapul. Önállóan sem energiájuk, sem anyagi természetük nincs. A világegyetem minden jelensége tartalmazza a Yin és a Yang jelleget pl. hideg-meleg, nappal éjszaka, mozgás-állás, aktív-passzív stb.

A yin a női princípium, amit kék színnel ábrázolnak, a yang a férfi, aminek színe a piros. Tehát a yin-yang jel eredeti színe a piros-kék. Kínában már az ókorban ismert volt a papír és a nyomtatás, de színes tintát nem használtak. Mikor nyugaton elterjedt ez a szimbólum, mindenki azt hitte fekete-fehér, és ezt még ma is sokan így gondolják.

SHAOLIN GONGFU

A Shaolin gongfu a világ egyik legismertebb harcművészete, amely alapját képezi csaknem az összes ma létező küzdelmi irányzatnak.
Kína Henan tartományának Song Shan hegységében létezik egy Shao Lin névre keresztelt 1500 éves kolostor. E buddhista templom szerzetesei váltak világhírűvé legendás képességeikről és harcművészeti tudásukról. A meditáció mellett, eleinte csak a Bodhidharma (kínaiul Da Mo), egy indiai szerzetes által bevezetett egészségmegőrző légzésgyakorlatokat végezték, a harci technikákat csak később, önvédelmi célból kényszerültek kifejleszteni.
Harcművészetük fejlesztéséhez tanulmányozni kezdték az állatok mozgását és viselkedését, később azok harcmodorát utánozva védték meg magukat támadóiktól. A szerzetesek nem csak pusztakézzel, hanem bármilyen eszközzel képesek voltak harcolni, ami csak a kezük ügyébe került. Mégis ami igazán egyedivé és misztikussá teszi a shaolin gongfu-t, az a belső energia, a Qi (csí) fejlesztése és harc közbeni használata. A szerzetesek a monoton fizikai edzésmódszerek és a tökéletesített légzéstechnikák összhangjával irányítani tudták Qi-jüket, szinte sebezhetetlenné téve önmagukat. A songshan-i Shaolin templom szerzetesi közössége hamar kinőtte magát, ezért többen elvándoroltak Kína más vidékeire, és ott hasonló templomokat alapítottak. Végül is két fő irányzat alakult ki, az északi és déli stílus.
Az idő folyamán a shaolin gongfu környezetével együtt változott, rengeteg különféle stílus alakult ki. Az 1940-es években, a tradícionális shaolin gyakorlatokat akrobatikus látványelemekkel bővítették, létrehozva így a gongfu sport változatát, a modern Wu Shu-t, amit ma már sok mozifilm küzdelmi jeleneteiben is láthatunk. A 2008-as pekingi olimpián bemutatósportágként szerepelt, remélhetőleg előbb-utóbb hivatalosan is helyet foglalhat az ötkarikás játékok sorában.

STÍLUSOK:

A Shaolin Gongfu két nagy stílusirányzatra bontható:
1. Déli Shaolin Gongfu –  A stílus főleg a dél-kínai nagyvárosokra, azok szűk sikátoraira specializálódott harcmodorában. Ennek megfelelően az egy – nagyon stabil – alapálláshoz tartozó több kéztechnika, statikus, szűk helyeken (sikátorokban) is könnyen használható harcmodor jellemzi. (pl. Déli Imádkozó Sáska, Tigris, Sárkány, Kígyó.)
2. Északi Shaolin Gongfu – Ez a stílus a tágasabb tereket, a kültéri harcmodort – és ennélfogva a sokat mozgó, ugrásokkal, rúgásokkal kombinált harcmodort részesíti előnyben. (pl. Fehér Daru, Északi Imádkozó Sáska.)

A Shaolin gongfu szerves részét képezi a Taiji, illetve az ezzel együtt a rendszerbe bekerülő taoista látásmód, ami a Chan buddhista filozófiával kiegészülve a stílus egyediségét adja: a mozgás, a szellem, a légzés és a szív egységét a harcban, amely így egy mozgásban végzett meditációvá válik.

Általánosságban elmondható, hogy a mozgások kialakítása általában az állatok megfigyelése útján történt, a stílus az állatok viselkedését, mentalitását mutatja be egyes helyzetekben. A rendszerek gyakran egyetlen jellegzetes állat harcmodorából állnak. Minden blokkot, támadást és állást úgy alakítottak ki, hogy utánozták a madarat vagy vadat. Minden rendszernek megvan a maga jellegzetessége, hiszen minden állatot máshogy alkotott meg a természet – bár a legtöbb stílus nem túlságosan merev és behatárolt. Az Északi Imádkozó Sáska például használ majom- és déli stílusú lábmunkát is.

A stílusok általában speciális edzési szempontokat követnek: a legfontosabb a tematika, majd a test fejlesztése és a felkészítés.

A Sárkány-rendszerek alapja a qi, a buddhizmus titkos, belső ereje. A technikák és az alkalmazásuk a qi eltérő használatán múlnak, a mozdulatok jellegzetes áramlása a qi-nek köszönhető. Ezen kívül a qi-t az izomerő helyettesítésére is lehet használni. Például, a Tigris stílust gyakorló egy sziklát tiszta erőből törne el, míg a Sárkány a qi alkalmazásával zúzná össze. A Sárkány mozgását arra találták ki, hogy éberséget és koncentrációt fejezzen ki. Ezeket a mozdulatokat az erő alkalmazása nélkül adták elő, de nagy hangsúllyal az alhasi légzésre és a test, lélek és szellem együttes koordinálására. A mozdulatok hosszúak, folyékonyak és folyamatosak, ezáltal a gyakorló számára egyenértékű lehetett a Taiji-vel.

A Tigris mozgása arra szolgál, hogy fejlessze a csontokat, inakat és izmokat. A mozdulatok kivitelezése közben a lényeg az erőben és a dinamikus feszességben rejlik. Jellemző a rövid, élettel teli és erőteljes mozgás. A Tigris a Daru ellentéte. Gonosz módja a küzdelemnek: erőteljes rúgásokat és kegyetlen karmoló mozdulatokat használ fel. Mint a tigris, úgy a gyakorlója is vadul, szaggatva és hasogatva verekszik, összetépve minden védtelenül hagyott bőrfelületet, testrészt vagy végtagot. Természetszerűleg rendkívül hatékony, miután szabadjára engedi a megállíthatatlan erejét. A legfontosabb eszköze a tigriskarom, amely jól használható fegyvertelen védekezésre fegyverek ellen. Átfogva az ellenfél fegyverét a keze között, vagy körülfogva azt megsemmisítő erejű markában, az ellenség elveszti minden előnyét.
Négy különböző Tigris stílust ismerünk:

1. Hong Tigris
2. Shu Tigris
3. Császári Tigris
4. Fehér Tigris

A Tigris stílusban is alkalmaznak qi-t és néhány spirituális mozdulatot. A Hong Tigris volt az a rendszer, amely a Tigris és a Fehér Sárkány keverékeként alakult ki. A palotaőrök használták, elsősorban fegyveres támadók ellen. A Shu Tigris fegyverrel edzett a fegyvertelen Hong Tigris mellett. A Császári Tigris modern átdolgozása a Hong Tigrisnek. A technikák ezen a szinten kifinomultak. A Fehér Tigris magasan kifinomult, tiltott stílus.

A Daru egyike a Shaolin hagyományos rendszereinek. Egy legenda kapcsolódik a keletkezéséhez. Egyszer régen egy szerzetes belebotlott egy emberszabású majom ellen harcoló daruba. Úgy tűnt, a majom kettéhasítja a madarat. A madár folyamatosan csapkodott a szárnyával és tőrként szurkált a csőrével, végül a majom elkotródott. A daru kecses mozdulatait épp olyan jól lemásolták, mint a fél lábon állását. A rendszer alapfegyvere a hosszú hatótávolságú rúgás és a speciális kéztartás – a daru csőre. A daru kontrollálja a mozgást, fejleszti a karaktert és a szellemet. Nagy hangsúlyt fektet az illúziókeltésre, az ellenfél figyelmének elterelésére. Világos és erőteljes a lábmunkája, kitérő támadótechnikákkal. Az egylábas állásokban gyakorolt mozdulatok közben tekintélyes mennyiségű meditációra van szükség. Nőies rendszer, használatához inkább ügyesség kell, mint erő.

A Choy Li Fut (Choy Lee Fat) Kínában az egyik legnépszerűbb irányzat. Szigorúan gyakorlati, és valódi harcra készítette fel a jelölteket a mandzsu dinasztia, később pedig a gyarmatosító “idegen ördögökkel” szemben. Megalapítója az 1806-ban született Chan Heung, aki hét évesen kezdett tanulni egy Shaolin kolostorban. Tizenhét évesen egy nagy tudású paphoz került, Lee Yau-shan-hoz. Négy év múlva innen is tovább állt, hiszen türelmével és szorgalmával óriási eredményeket ért el. Új mestere Choy Fok lett, aki remeteként élt a Lau Foo hegységben, összeégett arccal és egy rajta húzódó hatalmas forradással. Choy Fok-tól a buddhizmusról tanult, és szabad idejében gyakorolta tovább a harcművészetet. Huszonkilenc éves korában elkezdte kidolgozni, majd 1836-ban megalapította a Choy Lee Fat irányzatot, amely név a két korábbi mester és Buddha kínai nevéből (Fat vagy Fut) áll, utalva ezzel a Shaolin templomok buddhista befolyására. A rendszer alapja a lovaglóállás; a mozdulatai nagyon merevek és kemények, elsősorban az izomerőre kell alapozni, ha jól akarjuk előadni. Az eredeti változat csak három rúgást tartalmaz, bár mostanában a stílus sok technikát átvett az Északi Shaolin rendszerből. A legenda szerint azért találták ki, hogy Dél-Kína billegő dzsunkáin lehessen alkalmazni, ahol fontos a stabil állás és a hathatós kéztechnikák.

A Kígyó higgadt, állhatatos, tőr és szívós. A légzés itt lassú, mély, lágy és harmonikus. A mozdulatok folyékonyak és hullámzóak, a hangsúly az ujjakon van. A qi rendkívül fontos. A Kígyó egyike a legkönnyebben megtanulható rendszereknek, de egyike a leghalálosabbaknak is. Harcmodora természeténél fogva halálosan hatékony és gyors. Gyorsaságra és állhatatosságra lett alkotva, hiszen ha ez a hüllő egyszer megmar valamit vagy valakit, akkor addig lóg az ellenfélen, ameddig meg nem bizonyosodik arról, hogy az meg fog halni. A Kígyó átmeneti rendszer, melynek az az oka, hogy találhatók benne olyan mozdulatok, amelyek a szellemi rendszerekre utalnak, de vannak olyanok is, amelyek fizikai rendszerekhez kapcsolódnak. A szellemi mozdulatok folyékonyak és folyamatosak, hasonlóan egy felhő suhanásához. A fizikai erőt alkalmazókat pedig például az arcra, torokra és a nemi szervekre szúró mozdulatoknál figyelhetjük meg. A qi jelen van a gyakorló testbeszédében, annak tekergő, hullámzó mozgásában. Csak a qi által lehet elérni a technikák működését, és azoknak sajátos, igazi áramlását. Természetéből eredendően a kígyó földi állat, de mégis van benne valami szellemi a misztikus jellegének köszönhetően. A Kígyót emiatt a Sárkányok atyjának nevezik.

Az Imádkozó Sáska (Tong Long) kulcsszavai a nyugalom, a türelem, a várakozás és az időzítés. Bár eredetét tekintve ez fizikai rendszer, mindazonáltal besorolható a magas rendszerek közé is. A Sáska jogosult a kiemelkedésre a rendkívüli hatásossága miatt. A tény ellenére, hogy ez egy kéz-orientált rendszer, sokoldalú és ellenállhatatlan. A Sáska szintén kombinálja a qi-t és az extrém tájékozottságot, hogy gyakorlatilag legyőzhetetlen legyen.

A Sas kegyetlen, szaggató rendszer, a munkájának nagy része a szemre és a torokra irányul.

A Részeg (Tsui Pa Hsien) ingadozó és tántorgó, látszólagosan nem stabil rendszer. Színlelésen alapul, jó ütemérzék és akrobatikus adottságok szükségesek hozzá. Első pillantásra úgy tűnik, kis erővel üt és így próbálja meg kimeríteni az ellenfelet; ritmustalan, különösen a lágy, szabadon hagyott felületeken elhelyezett ütéssorozatokkal.

A Rák elzárja a véredényeket és megszorítja az idegeket, megbénítva így a test egy-egy részét, vagy akár az ellenfél egész testét is.

Chin Na: “elfogás és lefogás”. A kínai Jiujitsunak is lehetne nevezni. A régi birkózásból és az érzékeny pontok rendszeréből alakították ki. Célja az ellenfél elfogása és ártalmatlanná tétele, lehetőleg sérülés okozása nélkül. Ebből adódóan főként a rendőri munkában kapott helyet. Sok Shaolin rendszer része.

Bak Mei: “fehér szemöldök”. Egy taoista pap alapította, aki az összpontosítás eszközeként összhangba hozta az öt külsőt (szem, reflex, kéz, derék, állásmód) az öt belsővel (szellem, szándék, kitartás, qi, erő).

Ng Mui Pai: “a harcoló apácák művészete”, melyet nők fejlesztettek ki. Lényege a test megedzése, hogy a legerősebb ütések elviselésére is alkalmas legyen. Az edzést gyermekkorban kezdték, kenőcsök és teakeverékek alkalmazásával is. (A Wing Chun ugyanennek a továbbfejlesztése.)

FEGYVEREK:

Tradicionálisan több mint 100 féle fegyver van. 18 fegyver azért került kiemelésre, mert a Tang korban (Kínában) azoknak, akik wushut / kung-fu-t tanultak vizsgákat rendeztek, és nekik 18 fegyvert kellett ismerniük. Ez a 18 minden korban más és más volt. A mostani 18 fegyver a Jin korból származik. Minden fegyvert más módszerrel kell gyakorolni. Ez a mód főként a fegyver alakjából adódik. Útmutatást kis versikék formájában adtak:

“A dao olyan, mint egy agresszív tigris.”
A dao gyakorlásához “agresszív gondolat” (belső feszültség, harci láz), koncentrált erő kell. “Egy tigris lement a hegyről.” = Azért megy le, mert már nagyon éhes, ilyenkor minden energiája, figyelme az étel megszerzésére összpontosul.

“A jian olyan, mint egy levegőben úszó sárkány.”
“A jian a 100 fegyver legbölcsebbike.”, “Az agresszív emberek nem tudnak gondolkodni.” A bölcs ember nem agresszív. A kétélű kard bölcs, elegáns, intelligens.

“A gun nagy területet üt egyszerre.”
A botnak nincs éles része, ki kell használni a hosszúságát. Így nagy területet érint egyszerre.

“A qiang egy vonalban szúr.”
A lándzsával mindig egy vonalban támadnak, forgó mozdulatok (mint a botnál) nem jellemzőek .