2015. Nem fogom azt hiszem hónapról hónapra leírni az évet. Inkább csak elmondom mi az amit terveztem, mi az amit ebből megvalósítottunk, és mik a tapasztalatok.
Először is köszi, hogy velem voltatok egész évben, jártatok edzésre – nélkületek nehéz lett volna
Szóval a lényeg:
Létszám. Már év elején látszott, hogy jó lenne növelni a taglétszámot. Nektek is jobb ha többen vagyunk, mert jobb a hangulat, jobban húzzátok egymást edzéseken, és nekem meg főleg fontos, hiszen ebből élek. Próbálkoztam az év folyamán mindenfélével, de végül rá kellett jöjjek, hogy nem igazán értek ehhez a részéhez. Úgyhogy azt találtam ki, hogy kell valaki aki ért a marketinghez és segít. Az elmúlt évekről már van tapasztalat az „ismerős megcsinálja ingyen” dolgokkal kapcsolatban… nos, ilyenkor mindenkinek kicsit rossz Úgyhogy úgy döntöttem egy külsőst fogok megkérni és fizetek neki. Ősszel folytak a tárgyalások, beszéltem pár emberrel, kialakítottam egy koncepciót, amellyel a szűkös anyagiak mellett is tudunk együtt dolgozni és végül találtam egy leányzót, aki most mint tanácsadó segíti a munkámat. Az ő útmutatásai alapján megterveztem a honlapunk átalakítását, illetve a tartalmi „ráncfelvarrást”. Január elejére kész is lesz remélhetőleg. Indítunk egy kampányt és remélhetőleg jön majd a sok újonc.
Szakmai fejlődés. Eléggé új a társaság a legtöbb helyen, ezért ez az év az alapozásról szólt. Nagyjából mindhárom edzéshelyszínen azonos formában folytak az edzések, a fő hangsúly az alapok megteremtésén, az állások tisztaságán és az ehhez szükséges izomzat és gondolatiság kifejlesztésén volt. Mindenkinek a saját szintjén természetesen. Ez nyilván továbbra sem lesz elfeledve. Mindenki tanult új formagyakorlatot, szépen lassan megyünk tovább a szintvizsgák hivatalos anyagával. Közben vannak szemináriumok, tavaszi- nyári táborok, ahol az anyagon kívüli dolgokat is el lehet sajátítani.
Nekem tervem volt, de egyelőre még nem valósult meg, hogy megtanítsak nektek egy csomó féle formát fegyverrel, anélkül. Erre azért van szükség, hogy legyen egy saját bemutatócsapatunk, meg hogy tanuljatok izgalmas dolgokat. Két-három dolog hátráltat ebben. Egyrészt muszáj haladni a törzsanyaggal, és amellett kevés idő marad a többire – külön edzések, illetve heti több edzés kell hozzá. Aztán fegyverekkel főleg nyáron tudunk foglalkozni, olyankor meg nem jártok edzésre… És végül … nem jut eszembe mi volt a harmadik, mert közben megírtam egy bekezdést valahol lejjebb…
Aztán mindenhol elkezdtük a sanda alapokat – egyenes ütés, egyenes rúgás, különféle technikák. Itt is alapozás folyik, nagyonnagyon fontos, hogy jól megtanuljátok ezeket, mert minden ezekre épül. Itt a pesti teremben vagyunk a legjobb helyzetben, mert van boxzsák, rugópárna – püföljük is rendesen őket.
Ezzel párhuzamosan a tradicionális kungfutechnikák és az utcai önvédelem irányába is elmentünk kicsit. Végülis ez is egy célja a kungfunak.
Nagyon fontos, hogy tanuljunk meg gondolkozni. Ugyanolyan fontos, mint a test edzése. Ezért rengeteget beszélek edzéseken, nagyon sok gondolatébresztőnek szánt dolgot és nagyon sok bevésni valót mondok nektek. Illetve szép lassan ismerkedünk a shaolin történetével is, mert fontos tudni honnan jön a harcművészet amit csinálunk
A lazítás és a meditáció kissé háttérbe szorult, de mivel mindkettő fontos, a jövőben elővesszük ezeket is.
2016-ra azt tervezem, hogy szépen különválik az útja a három teremnek. Az alapozást nem elfelejtve a termek összetételének megfelelő, előre megírt edzésterv alapján fejlődünk tovább.
A székesfehérvári és a budaörsi terem kicsit hasonlít majd. Itt a hangsúly a szintvizsga anyagon lesz, sokat fogunk formagyakorlatozni, alapozni tovább, erősíteni a lábunkat. Ugyanakkor főleg a nagyobbaknak rendszeresen lesz gondolkoznivaló, illetve néhanapján elővesszük a páros technikákat. Mivel ez egy nagyon fontos része a kungfunak, a nagyobbak ezt külön is fogják gyakorolni. Nagyobbak alatt itt azokat értem, akik fejben elég érettek ehhez. Aki még szeleburdi, az meg csiszolja a kitartását, fegyelmét a formagyakorlatokon. Bevezetjük a rendszeres edzés eleji-végi meditációt és lazítást is.
A pesti terem kicsit más lesz majd. Egyrészt itt vannak a felnőttek, másrészt itt lesz a legtöbb új kungfus, ha a számításaim beválnak. Itt a formák, technikák (sanda és tradicionális) hatékonyságán lesz a hangsúly. Kőkemény erőnlétek, kék-zöld-lila foltok, használható technikák, éles helyzetek. Használható és hatékony. Ugyanakkor a formákon keresztül a kungfus gondolkodás elsajátítása, mindannak amit tudunk, megtanulunk és megfigyelünk forma közben az átültetése a harcba és fordítva ugyanez. Nem két különböző dologról van szó, ugyanis. A formagyakorlat és a harc egy. Nagyonnagyon sokat és magas szinten kell majd gondolkoznotok. Tudni kell váltani a különféle mozgások (forma, harc, meditáció) közt fejben, testben. Itt is fogunk meditálni, lazítani.
Ezeken kívül edzésen is, de a Facebook csoportban is foglak bombázni benneteket harcművészettel kapcsolatos történetekkel, idézetekkel, videókkal. És kíváncsi leszek a véleményetekre, a gondolataitokra. Edzésen, utána egy tea vagy sör mellett, levélben, hozzászólásban. Mindegy. Csak kezdjetek el kungfusként gondolkozni.
Ne feledjétek: ha ezt nem sportként csináljátok, hanem életmódként, az abból látszik, hogy 24 órában kungfusként gondolkoztok, viselkedtek.
Számomra világossá vált ez évben (és ki is lett mondva egy hivatalos fórumon), hogy el kell különíteni a sport-versenyzés és a tradicionális vonal-életmód fogalmát. Aki versenyző típus, vagy jót tenne neki megítélésem szerint a versenyzés, azokat külön edzésekre a törökbálinti csapathoz fogom átküldeni. A versenyzői karrierhez amúgyis szükséges a heti minimum 4 edzés. Fehérváriak megint hátrányban De ami énhozzám igazán közel áll és ahogy én látom a kungfut, abban helye ugyan van a versenyzésnek, de nagyon hátul a rangsorban. Megtanulni úgy mozogni, gondolkozni és cselekedni az élet minden területén, hogy harmóniában maradhassunk önmagunkkal és a környezetünkkel: ez a harcos útja.
Fontoljátok meg a következőket: a fejlődésetekhez a meglépni kívánt szint + 1 db edzés szükséges hetente. Tehát ha 2. Szintre szeretnél vizsgázni akkor 3, ha harmadikra, akkor 4, stb. Ez főleg a fehérváriaknak nehéz – folyamatosan agyalok rajta, hogy tudnám ezt megoldani.
Én ugye heti 6db edzést tartok és emellett dolgozom is. Sajna nem fér az időmbe a több edzés, segédedzőt meg nem tudok fizetni. De a hosszútávú terv ez: ha már elég sokan leszünk (esetleg lesz szponzorunk), és a létszám kitermeli az árát a segédedző fizetésének és a terembéreknek, akkor növelni fogjuk az edzések számát. Jó terv mi? Nekem tetszik.
Saját fejlődés. Ebben az évben én főleg tanárilag fejlődtem. Mozgásban sajnos nem volt lehetőség. Egyrészt sérült voltam, begyulladt az Achilles inam és gyakorlatilag tavaly ősztől most szeptemberig azzal küszködtem. Fájt a futás, fájt ha ugrani kellett. Ígyaztán még talán szerencse, hogy nem is voltak edzések nagyon a mesterekkel A jó hír, hogy mostmár egészséges vagyok, csak vissza kell lendülni a formámba, és a vezetőségi bonyodalmak (lejjebb leírom) következtében lesznek edzéseink is ezután rendszeresen. Szóval fogok mindenféle újat tanulni remélhetőleg, meg kiteljesíteni a meglévőket. De elég is magamból.
Vezetőség, bonyodalmak. Na ebből a szempontból igazán nehéz év volt. Nem pletykálok, akit érdekel kérdezzen, páratokkal meg megbeszéltük ezeket évközben. Itt jelezném, hogy alapjában véve az a szándékom, hogy ne jusson el hozzátok ha bármi probléma van a szövetség vagy a szakszövetség szintjén. Nem ezért jártok ide, és megérdemlitek, hogy mindenféle zavaró tényező nélkül kungfuzhassatok. Mégis, akik haladóbbak és idősebbek vagytok, biztos feltűnnek dolgok, nem vagytok hülyék, és végső soron ugyanúgy megérdemlitek, hogy képben legyetek, hogy mi miért történik. Így aztán a 18 év feletti haladókkal leültem párszor és elmondtam a gubancokat.
Annyit talán tud mindenki, hogy az egyesületünk a ChanWu szövetség alá tartozik egyfelől és a HKF alá másfelől. A ChanWu a kínai mester által alapított szövetség, a shaolin szakmai munkát rendszerezi hazai és nemzetközi szinten, a HKF (Tradícionális Wushu és Kungfu Szakszövetség) pedig az összes magyarországi kungfus hivatalos szerve. Ők képviselik a kungfusok érdekeit az állam és a MOB, NOB felé (Magyar és Nemzetközi Olimpiai Bizottság, ha esetleg nem ugrana be )
Sajnos ezévben igen komoly szakmai viták voltak mindkét fronton. Hogy pontosan mi és hogyan, az most nem része a levelemnek, hanem az ebből eredő változások, fejlődések…
Kicsit nagyobb, de mindenképpen konkrétabb hatáskört kaptak a jiao-lianek. Közvetlenül a shibo-nak jelentünk, a szakmai fejlődésünk is közvetlenítve lett. Mostantól kezdve mi szervezzük és bonyolítjuk az 1-2-3 szintvizsgákat, komoly beleszólásunk van a 4-5-6 szintvizsgába is. Változások, egyértelműsítések várhatóak. Lesz (van) egy bemutatócsapat, akiknek a képzésében szintén részt veszünk. Ide bekerülni évente egyszer lehet, a saját edzőtök ajánlásával, és vizsga van a bennmaradásért, illetve különféle feltételek. Ugyanakkor különféle bemutatókon képviselhetitek az egész magyar shaolin kungfut, néha pénzes bemutatók is vannak, közvetlen a kínai sihenggel edzetek és az edző-bemutató felszerelést a ChanWu biztosítja – szóval megéri bekerülni. Ide nyilván csak a legjobbak fognak bekerülni, illetve a legszebb mozgásúak.
Az én külön javaslatomra lesz egy olyan csapat is, aki szintén edzhet a kínai sihenggel havi 1-2 alkalommal, és ide azok kerülhetnek be (szintén edzői javaslatra) akik bármilyen okból nem tudnak/nem akarnak a bemutató csapat munkájában részt venni, viszont fejben, szívben rendben vannak és igazi Shaolinnak számítanak. Valamelyik marha jiaolian elnevezte ezt a csoportot Wellness-edzésnek, de ez ne tévesszen meg benneteket – semmiféle wellness nem lesz, max az izzadtságotokban fogtok úszkálni. Ennek a csoportnak az edzései március környékén kezdődnek, majd megbeszélem az érintettekkel, ki megy, ki nem, mik a feltételek, stb.
Szóval összességében jól jártunk a bonyodalmakkal, pozícióba kerültünk, most megmutathatjuk hogy nem csak a szánk járt, amikor azt mondtuk, majd mi megmutatjuk
Budapest, 2015. December 29
Jiao-lian Kovács Péter